Rólunk

A MAH ZRT.

A Magyar Autókereskedőház Zrt. 2016-óta működött együtt a Bécsi Tesla szalonnal a Magyarországra történő járművek honosítási ügyintézésében. Akár egyösszegű vásárlás során a forgalomba helyezési eljárások bonyolításában, akár a finanszírozva történő vásárlások esetén, beszállítással az intézmények felé. 2018-óta aktívan értékesítünk új és használt Tesla modelleket, a valós sikertermék a 2019-ben megjelenő Model 3 volt. Ebből a modellből és társaiból a mai napig jelentős mennyiséget importáltunk és adtunk át az új tulajdonosaiknak, hogy élvezzék az elektromobilitás jelenlegi élvonalát!

Csapatunk

Mudri Dániel
Cégvezető
Dániel 2012 óta foglalkozik aktívan autóértékesítéssel, kereskedelemmel. Szakmai tapasztalata életkora ellenére igen magas, járműismerete több prémium termékben is kiváló. Pályafutását használt autó értékesítőként kezdte, majd Budapesten a Pannonhandel Zrt.-nél folytatta tevékenységét. A Magyar Autókereskedőháznál a kezdetek óta jelen van értékesítőként, sikereink többek között neki is köszönhetőek.
Král Ádám
Értékesítő
Ádám több éves értékesítői tapasztalattal került csapatunkhoz, már korábban is foglalkozott járművek értékesítésével. A MAH Zrt.-hez való csatlakozását nagyban befolyásolta a terület vonzalma. Szakmai felkészültsége igen magas a területen, tudását a MAH Zrt.-nél kamatoztatja a jövőben.
Luczek Dávid
Értékesítő
Dávid közel 8 éves tapasztalattal rendelkezik pénzügy - tanácsadás területen, amely kapcsán jelentős tapasztaltot szerzett már gépjárműértékesítés területen. Elkötelezett híve a minőségi gépjárműszolgáltatásoknak és az ügyféligények teljeskörű, magas szintű kiszolgálásának!
Szakmai felkészültségével és precizitásával a MAH Zrt. csapatát erősíti a jövőben.
Borka J. Balázs
Vezérigazgató
Balázs közel 10 évet töltött el gépjármű finanszírozással foglalkozó intézetek kockázatkezelési osztályán. Pályafutását 2001-ben kezdte a szektorban, majd az ott eltöltött évek múlva 2011-ben részt vett a Pannonhandel Zrt. megalapításában, ahol a vállalkozás szakmai vezetését végezte. Jelenleg a Magyar Autókereskedőház vezetőjeként tevékenykedik, mellette a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesületének kommunikációs igazgatója és a Magyar Autós Szakmai Szövetség felügyelőbizottságának tagja.
Bigda Zsuzsanna
Irodavezető
Zsuzsanna az adminisztratív munka területén szerzett több éves tapasztalattal csatlakozott a Magyar Autókereskedőház csapatához, ahol egy új területtel megismerkedve járul hozzá ahhoz, hogy a cég napi ügyei zökkenőmentesen haladjanak.
Sófalvi Réka
Irodavezető helyettes
Réka 2020-ban csatlakozott csapatunkhoz. Fiatal kora ellenére precíz és pontos tudásanyaggal rendelkezik, melynek köszönhetően elősegíti cégünk fejlődését.
Szabó Dániel
Hirdetéskezelő, értékesítés támogató
Dániel korábban is járművekkel foglalkozott, Magyarország egyik legnagyobb új gépjárművekkel foglalkozó vállalkozásának a telephelyén. Jelenleg tudásával és szakmai felkészültségével a MAH Zrt. hirdetéskezelését és online marketing jelenlétét tervezi meg és hajtja végre az ezzel kapcsolatos feladatokat, kiváló eredménnyel.
Selinger Orsolya
Pénzügyi asszisztens
Orsi több éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a pénzügy területén, mely tudásával és pontosságával segíti folyamataink gördülékeny menetét.
Pataki Zsanett
Folyamatszervezési asszisztens
Zsanett cégünknél az adminisztratív területet erősíti tudásával. Korábban hasonló irodai területen szerzett tapasztalatával járul hozzá a napi feladatok, ügymenetek elvégzéséhez.

A MAH ZRT.

A MAH Zrt. főbb mérfördkövei:

2015

A Magyar Autókereskedőház Zrt. alapítása

Online és offline bővülés – honlap indítása, új iroda

Közel 21 millió forintos jegyzett tőke

Elért árbevétel: 160 mHUF

2016

Honlap innováció – extra funkciók hozzáadása, illetve a teljes design frissítése

Az éves forgalom több mint a duplájára emelkedett az előző évhez képest

A cég alaptőkéje közel megduplázódik

Online jelenlét megalapozása: az első 1000 Facebook kedvelő – 2016. októbere, feliratkozók gyűjtése

Elért árbevétel: 327 mHUF

2017

A MAH Zrt. csapata újabb kollégákkal bővül

Évről évre növekedő forgalom, amit az árbevételek is tükröznek

Külön együttműködés a hasznaltauto.hu weboldallal

Online marketing erősítése – AdWords hirdetések (részben mobile.de oldalon megjelenő reklám), közösségi felületeken való aktív részvétel

Elért árbevétel: 432 mHUF

2018

TESLA partneri viszony a Bécsi TESLA központon keresztül

Mobile.de hivatalos partnerség, aminek köszönhetően mindig aktuális hirdetések jelennek meg az oldalunkon

MAH Tndr mobil applikáció elindul az App Store-ban

FB követők száma több, mint 7000

Eladási eredmények növekedése – kiemelkedő értékű autók értékesítése (Ferrari, Tesla)

Új munkatársak felvétele

A vállalat vezetősége vezető szerepet vállal releváns szakmai szervezetekben (MGOE, MASZSZ)

Élen az online marketingben a vállalkozás

Elért árbevétel: 761 mHUF

2019

TESLA.HU internetes oldal beindítása, Tesla Model 3-ból a legtöbbet importáló vállalkozás az országban 2019-ben

ECDH.HU internetes járműkezelési oldal fő szakmai támogatója a MAH Zrt.

FB követők meghaladják a 12 000-es létszámot

Prémiumgépjármű importban az élen Magyarországon

Különleges járművek importja

Kollégák száma az eddigi legmagasabb, 8 fő

Elért árbevétel: 1 600 mHUF

2020

Megkezdődött a MAH autószalon beruházása ahol TESLA és egyéb prémium márkák értékesítése lesz 2021-től

Prémium gépjárműimportban továbbra is az élmezőnyben Magyarországon

FB követők meghaladják a 20 000 főt, jelentős közösségi média részvétel a vállalkozás részéről

Beindult az export üzletág

Különleges járművek importja továbbra is jellemző a megrendeléseinkre

Jelentős szerepvállalás az MGOE-ben

Kollégák száma meghaladja a 12 főt

Elért árbevétel: 1 800 mHUF